udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 14 találat lapozás: 1-14

Intézménymutató: Ady Endre Emlékmúzeum (Nagyvárad)

1995. november 21.

Nagyváradon ebben a hónapban ünnepli az Ady Emlékmúzeum negyvenéves fennállását, számolt be Tóth János muzeológus, a múzeum vezetője. A múzeum 1955. november 26-án nyílt meg, Tabéry Géza volt az első vezetője. A kiállítás jelenlegi formájában 1972 óta látható. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

1996. október 18.

Az Ady Endre Irodalmi Kör /Nagyvárad/ okt. 18-án tartotta 25. évadnyitó ülését. Az ülés szóvivője Dénes László volt, aki átadta a szót Szűcs Lászlónak, aki a kör történetét megörökítő, mintegy négyszáz oldalas kézirattal a kezében emlékezett az eltelt negyedszázadra. Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum vezetője elmondta, hogy az 1919-1944 között működött Szigligeti Társaság a kör elődjének tekinthető, ugyanígy előd az 1919-ben Tabéry Géza által megalapított első Ady Társaság és az 1953-ban Horváth Imre és Tóth István által szervezett második Ady Társaság is. Az 1971-es újjászületésről Nagy Béla, a kör akkori vezetője számolt be részletesen. Az egykori Fáklya napilap egy időben publikálási lehetőséget kínált a kör tollforgatóinak. Kezdetben kéthetenként, később hetente üléseztek, három év alatt országos hírnevet vívtak ki maguknak, írók, művészek, tudósok, egyetemi tanárok szívesen jöttek Nagyváradra. A kör irányítását, szervezését a későbbiekben Tőke Csaba, Tóth Károly, Kőrösi P. József, Varga Gábor, Méder Zsolt, Fábián Imre, Szűcs László és Sall László vállalták. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 18., 22./

1997. március 19.

Az évtizedek óta rendszeresen tevékenykedő nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör rendszeresen tartja összejöveteleit, sokszor hetente, máskor havonta. Idén még csak két összejövetelük volt. Jan. 31-én a kör névadójáról emlékeztek meg, Tóth János, a Nagyváradon levő Ady Endre Emlékmúzeum vezetője tartott előadást, majd a kör tagjai olvastak fel írásaikból. A másik ülés márc. 14-én volt, Szombati István olvasta fel írásait. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./

1999. november 22.

Nov. 22-én Nagyváradon mintegy másfél százan jöttek el Ady Endrére emlékezni a költő születésnapján: megkoszorúzták a szobrát, többek között az Ady Emlékmúzeum, az Ady Társaság, az Ady Kör nevében. A Kiss Stúdió Színházban azonban már csak vagy harmincan hallgatták végig Az Illés szekerén című Ady-estet. /Ady Endrével születésnapoztunk. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 23./

2000. március 30.

Fennállásának hatodik évfordulóját ünnepelte a nagyváradi Kiss Stúdió Színház, melyet Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színész házaspár alapított. A Kiss Stúdió egy évvel ezelőtt szervezte meg, Középen a színész címmel a Kárpátmedencei Stúdiószínházak Fesztiválját, mely a maga nemében egyedülálló kezdeményezés volt. A mostani ünnepségen a színész házaspár elmondta, hogy a hat év alatt állandó támogatás nélkül folyamatosan működtek. Minden itthon játszott előadásuk ráfizetéses, hiszen nagyon olcsó jegyeket árusítanak. Pályázatokból, egyéni műsorokból és támogatók felajánlásából teremtik meg estéről-estére a gázsit, a terembért. Ezen évek alatt kialakult a törzsközönségük, nemcsak Nagyváradon. Brassóba visszavárják őket, a budapesti Vigadóba is többször tértek vissza, akárcsak a németországi Kastl-i Gimnáziumba, Nürnbergbe, Ulmba és Münchenbe. Céljuk a szórvány-települések közönségének látogatása. Tervezik egy új stúdióterem létrehozását is. A Kiss Stúdió Alapítvány elindította az Ady Endre Emlékmúzeum épületének a felújítását. Az Illyés, a Magyar Kultúra és a Pro Professione Alapítványok támogatásukról biztosították a Kiss Stúdiót. /Nyílt nap a Kiss Stúdióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

2001. szeptember 5.

Hosszabb időre bezárja kapuit a látogatók előtt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, mert megkezdik az épület évek óta halogatott teljes felújítását. Az intézmény vezetője, Tóth János elmondta: a legnagyobb gondot az elkorhadt padlózat jelenti. Szeretnék az eredeti állapotába visszaállítani az épületet. A tervek szerint 2002. május 18-ra, a múzeumi világnapra elkészülnek a munkálatokkal. /Pásztai András: Ady Endre Emlékmúzeum. Kezdődik a teljes felújítás. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 5./

2004. január 22.

A tegnap városa címmel elkészült a Magyar Televízió kétszer 50 perces filmje a holnaposok Váradjáról. A filmet tavaly nyáron forgatta Ráday Mihály rendező és Nemlaha György szerkesztő Nagyváradon. Az első részt január 24-én mutatják be, a második részt január 31-én. Forgattak a színházban, az egykori szerkesztőségnek helyén, kávéházakban, az Ady Endre Emlékmúzeumban, Ady, Juhász Gyula és a többi holnapos életéhez kötődő helyszíneken. /Film a századforduló Váradjáról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./

2005. március 30.

Az ortodox egyház tulajdonába került a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum épülete, miután a város tanácsa hét eleji ülésén elutasította az épületekben működő cégek vezetőinek kérelmét azon bírósági határozat fellebbezésére, amely a görögkeletieknek juttatta a 7000 négyzetméternyi területet. Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta, az ügy kezdete 1937-ig nyúlik vissza, amikor a város vezetősége az ortodox egyháznak adományozta az értékes belvárosi épületeket, hogy templomot építhessenek. Ez azonban nem történt meg, 1945 után pedig államosították az ingatlanokat. A rendszerváltás után az ortodox egyház visszaigényelte a területet, de a tanács visszautasította kérésüket. Az ortodoxok perre vitték az ügyet, mind első, mind másodfokon vesztettek. A táblabíróság végül a püspökségnek adott igazat. Az ingatlanokban működő cégek az önkormányzathoz fordultak, hogy a tanács kérje a bírósági határozat felülvizsgálatát. Hasonló kéréssel fordult a testülethez az RMDSZ is. A rendkívüli tanácsülésen csupán az öt jelen lévő RMDSZ-es tanácsos szavazott a fellebbezés mellett, négy román tanácsos tartózkodott, a többiek viszont – Petru Filip polgármesterrel együtt – elutasították azt. Petroniu Salajeanul ortodox püspök ígéretet tett arra, hogy nem változtatja meg az ingatlanok rendeltetését. /Balogh Levente: Nem fellebbezte meg a görögkeletieknek kedvező bírósági döntést a nagyváradi tanács. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./

2005. április 1.

Nagyváradon az Ady Endre Múzeumnak félszáz éve otthont adó Mülleráj kávéházat az ortodox püspökség tulajdonába helyezte az ítélőtábla. Az Ady-emlékházat működtető Körösvidéki Múzeum mostanáig a városi önkormányzattól bérelte a vármegyeháza előtti ingatlant. Március 31-én a Nagyváradi Ady Társaság tiltakozó nyilatkozatot adott ki, amelyben a magyar és román művelődési tárca, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ, a városi és megyei önkormányzat, a Magyar Írószövetség és minden jóérzésű magyar támogatását kérik az Ady-múzeum megmentésének érdekében. /(Lakatos Balla Tünde): Mülleráj nélkül maradhat az Ady Endre Emlékmúzeum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./

2005. április 12.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ aggódva figyeli a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum helyzetét, az ortodox egyház tulajdonába került épület rendeltetése a jövőben esetleg megváltozhat. Az intézmény szimbolikus jelleggel bír a Kárpát-medencei magyarság körében, rendezvényei az elmúlt évtizedekben mindig a híd szerepét töltötték be a román és a magyar nemzet között. A múzeum az Ady-kultusz legismertebb centrumává vált a Kárpát-medencében. Az EMKE felkéri mindazokat, akik s befolyással bírnak az Ady Múzeum körül kialakult áldatlan állapotok megoldására, segítsenek, hogy ez a nemzetközi hírű magyar kulturális központ a jövőben is betölthesse küldetését. /EMKE Országos Elnöksége: Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./

2005. április 18.

Az Ady Endre Emlékmúzeum védelmében kéthete kértek segítséget a nagyváradiak, mert a Legfelsőbb Bíróság a görög keleti egyháznak ítélte az intézménynek otthont adó hajdani Müllerájt, a régi Széchenyi-szálló épületével, és hétezer négyzetméternyi területtel egyetemben. A Müller-féle kávéház 50 évig volt Ady Endre méltó nagyváradi kegyhelye, a nagyváradiak most attól tartottak, hogy kegyeletsértő módon utcára kerülhet az intézmény. A költői hagyatékot ápoló Nagyváradi Ady Társaság, utcai demonstrációt helyezett kilátásba. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere most nyilvánosságra hozta: az Ady Endre Emlékmúzeum épülete nem ortodoxoké, hanem a Bihar megyei Tanács tulajdonában van. A megyei önkormányzat megfelelő iratokkal igazolni is tudja ezt. A nagyváradi Polgármesteri Hivatal jogászai korábban elmulasztottak utána járni, és mellékelni a perdöntő dokumentumokat. /(Lakatos Balla Tünde): Nem az ortodoxoké a Mülleráj! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./

2005. november 24.

Ötvenéves az Ady Endre Emlékmúzeum Nagyváradon. Az évfordulóra ünnepséggel emlékeztek, többek között Ady Endre publicisztikáiból összeállítottak könyvvel (Ha hív az acélhegyű ördög, Ady Endre Társaság, Nagyvárad). Az épület előtti Ady-szobornál egyházak, civil szervezetek koszorúztak, a múzeumban pedig emlékülést rendezett a helyi Ady Endre Társaság. A tanácskozás meghívottjaiként jelen voltak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum képviselői, Hegyi Katalin irodalomtörténész, muzeológus, valamint Cséve Anna tudományos titkár. /Ötvenéves Ady-emlékmúzeum. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ A november 22-én tartott emlékülésen Indig Ottó, az Ady Endre Társaság elnöke, majd Tóth János, a múzeum vezetője mondott beszédet. /Gálovits Zoltán: Adyra emlékeztek. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 24./

2006. január 27.

Kulturális központ, Magyar ház, újságíróklub – többek között ezek a javaslatok hangzottak el a Léda-ház hasznosítására Nagyváradon a Bihar megyei civil szervezeteket tömörítő Megyei Egyeztető Tanács (MET) találkozóján. A Partium Alapítvány nevében Földes Béla, a MET elnöke elmondta: Ady szerelmének, Dióssyné Brüll Adélnak egykori otthonát tíz évre bérli az alapítvány, s más magyar civil szervezetekkel karöltve a magyar közösség javára akarja fordítani. A Nagyváradi Ady Társaság (NAT) képviselői úgy vélték, semmi szükség emlékszobára, ahol Ady és Léda előtt tisztelegnek, hisz ott van erre az Ady Múzeum. Ennek anyaga úgysincs annyira gazdag, hogy mindkét helyre jusson belőle, ellenben itt kaphatna helyet a Horváth Imre-emlékszoba, amely jelenleg nem megfelelő körülmények között működik. /Pap Melinda: Ötletbörze a Léda-házért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./

2006. november 24.

Ady Endre egy évszázaddal ezelőtt csupán három évig élt Nagyváradon, de rövid ittlétével örökre beírta magát a helyi irodalomtörténetbe. Születésének 129. évfordulójára az Ady Emlékmúzeumban könyvbemutatóval és a költő szobrának megkoszorúzásával emlékeztek. Tüzes Bálint és Tóth János közös munkájaként napvilágot a Forrongó századelő /Europrint Kiadó, Nagyvárad/ című könyv, alcíme: – Beszélgetések Tóth Jánossal a Holnap korszakáról. A könyvben Tüzes Bálint újságíró Tóth Jánost, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatóját közel 40 éves kutatómunkája eredményeiről faggatta. Az írások két éven át a Reggeli Újság című nagyváradi napilapban jelentek meg. /Gergely Gizella: Ady Endrére emlékeztek Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék